Végre a tettek mezejére léptünk, újra van remény, hogy a szép, bájos magyar-családmodell ismét kiteljesedhet az ungarische falun, ott ahol annyi jó kedélyű, nagyszerű, csupa tettre kész honfitársunk él és dolgozik, de még nőtlenül.
Végre a tettek mezejére léptünk, újra van remény, hogy a szép, bájos magyar-családmodell ismét kiteljesedhet az ungarische falun, ott ahol annyi jó kedélyű, nagyszerű, csupa tettre kész honfitársunk él és dolgozik, de még nőtlenül.
Biztos vagyok benne, hogy létezik olyan üzleti modell a televíziós csatornák számára, ahol nem kell nézhetetlen, milliószor ismételt, kreatív vagy éppen hányingert keltő reklámfilmekkel bombázni az amúgy is fáradt, a hirdetésekre teljesen immúnissá vált nézőközönséget.
Biztos vagyok benne, hogy a TV2 producerei nem értik azt, hogy miért bukik meg náluk az összes nagy költségvetésű produkció, míg az RTL-nél simán hozzák az elvárt nézettséget. A Jóban Rosszban, az Összeesküvők és a Megasztár bénázása nem lehet véletlen, még ha a fejesek így is látják.
Amikor jó egy esztendővel ezelőtt azt a feladatot kaptam, hogy írjam meg életem első tévékritikáját, még azt hittem, hogy ez a műfaj nem más, mint a vizes lepedő ráhúzása valamely szerencsétlen műsorra vagy az abban szereplő pojácára. Akkor a Magyar Televízióban éppen debütáló új vetélkedőről, a Maradj Talponról kellett értekeznem. Bevallom, hamar megdőlt a fenti állítás, hiszen alig tudtam rosszat mondani Gundel új produkciójáról, hiszen annyira tetszett. Leírtam amit láttam, amit éreztem, s mivel nem volt rossz az első leesős adás, csupa jó dolgok jelentek meg a műsorról.